|
A tél muzsikája
Hallom szól a hárfa
Fekete dala
Zúgnak a húrok
Zord e muzsika
Súlyos dallamok
Földet ér a lábuk
Vonszolják magukat
eltörött a szárnyuk
búsan felnyög
egy fáradt zongora
fájón zeng hangja
szinte sír a dala
unottan kísér
egy marcona hegedű
nyikorog a vonó
jaj de keserű
basszus hangon énekel
e kolónia sztárja
a télről szól
fagyos balladája
Az Űr
Az űr, mély
Sötét kék éj
Hallgatag
Hol eltompul a fény
Halott anyagával
Tölti ki a mindenséget
Fagyos
Kihalt ott az élet
Benne, mint ezer apró bogár
Bolygók száguldanak
Üstökös, meteorit
Róják pályájukat
Hatalmas erő
Mozgatja őket
Évmilliók óta élő
Törvényszerűséggel
Az idő végtelenjében
Eltörpülnek az évek
Századoknak, évezredeknek
Nincs jelentősége
Egységet alkotnak
a részek
s az egységek
egy még nagyobb egységet
végtelen folyamat
végtelen élet
élő dimenziók
élők a halott egységek
Boldog ünnep
Csendesen hull a hó
Karácsony hírnöke,
Ezer apró kristály
A tél lehelete.
A családi ünnep
Most itt tanyázik,
Nyugodtság, remény,
Mely belőle sugárzik.
Néma mezőkön
Fehér takaró
Végtelen lepel,
Tiszta – csillogó.
Üde szél suhan
A festői tájon,
Majd méltóságteljesen
Megül egy faágon.
Kicsi fenyves erdő
Terül el a völgyben,
Takaros házikó
A fenyők tövében.
A hold le-lepillant
E gyönyörű tájra,
Aranykoszorút fon
Minden fenyőkoronára.
A házikó kéménye
Csendesen pipál,
Könnyű kis felhő
A nyugalomra vigyázz.
Az asztal körül
Gyűlt össze a család,
Ünnepi ruhába
Öltöztetik a fát.
A gyerekek szorgoskodnak,
Rakják a díszeket,
Sugárzik belőlük
A boldogság, szeretet.
Megható béke,
Gyertyát gyújt a család,
Pislog a fény,
Örömtáncot jár.
Az esthajnalcsillag
Most fényesebb talán,
Leszökik a földre,
S ontja sugarát.
Cél
Szomorúan alszom
Búsan kelek fel
Ritka vendég nálam
a mosoly a jókedv
Bánat ütött tanyát
Keserű szívemben
Kesergek és sírok
Nap mint nap szüntelen
Szeretnék szeretni
Néha boldog lenni
Mosollyal feküdni
Vidáman ébredni
De hát az utam
Az üldözött vad útja
Nem én tűzöm ki
Más irányítja
Gyötörnek a vágyak
Vágyak….?
Kétségek…,?
Remények…?
A mindig élő hit
A hit
Az örök remény
az. amely még éltet
Üthetnek vághatnak
Téphetik a lelkem
De a hitet nem tudják
Kiverni belőlem
A reménység az erőm
Mely segít nekem
Akár száz megpróbáltatás
Túljutok mindenen
Hitből az erőt
Az erőből hitet
Ha e kettőt vallod
Túljutsz mindenem
Emlék a Duna partról
Július vége volt
Mikor megismertelek
Tombolt a nyár
Az alkonyi est
Álltál, nézted a vizet
Lángoló fénye
Az arcodra esett
Kirajzolódott
Kecses formája
Fény és árnyék játékából
Nemes vonása
Tükröződött szemedben
A lemenő nap fénye
E varázslatos est
Minden szépsége
Mellettünk a Duna
Halkan csobogott
A kellemes képhez
Szinte zenét adott
Jött az éjszaka
S bódult hangulata
Mit elfeledni
Nem tudok soha
Az idő oly gyorsan telt
Szinte szaladt
Észre sem vettem
Máris megvirradt
Aztán te elmentél, messze
Csak az emléked maradt
Elmúlt hát e mesés álom
A gyönyörű éjszaka
S nem maradt más nekem
Csak a nosztalgia
Fohász
Légy enyém ma
Holnap, mindörökké
Hozd el a napfényt
Sötét egem felé
Jeges szívem
Olvaszd fel tüzeddel
Üres óráim
Töltsd ki szeretettel
Robbantsd szét a sziklát
Mely testemet nyomja
Hatalmas erőddel
Szakítsd darabokra
Csörgő láncaimtól
Szabadíts meg kérlek
Sötét börtönéből
Engedd ki lelkem
Béna testembe
Hozz erőt, bátorságot
Mert ha tovább szenvedek
Eljön a halálom
Tudom amit kérek
Nem csekély dolog
De, elég mondanod
Szeretlek nagyon
Gondolatokba merülve
Az öröm a bánat
Múlandó dolog
A remény a vágy
Édes pillanatok
A szerelem elmúlik
A gyűlölet kioltja lángját
Idővel elfelejted
Melyre annyira vágytál
A fájó sebek behegednek
Elmúlnak az álmok
A múlt tükrében
A jövőt nem látod
Vissza nem térhetsz oda
Mely mellett elhaladtál
Az út végtelen
De nem irányítják táblák
Kiért tűzbe mentél volna
Most csak legyintesz utána
Szíved már nem tüzel
Vagy másért ég a lángja
A régmúlt ködös
A jövő még homályos
A jelen a tiéd
Éld hát világod
három nap szeretet ?
Most, hogy elhalt a láng
Elszállt a varázs?
Utolsót pislantott a gyertya
Lelke - eltávozott volna?
Fülembe még cseng
A karácsonyi ének
Angyalkák, hópihék
Táncolnak előttem
A fenyőfa illata
Még a szobámban tanyázik
Jó anyám még hallom
- Áldott a karácsony
----
Ködös januári hajnal
Tűhegyes a foga
Mint acsarkodó kutya
Belemar arcomba
Taposom a havat
Utat törve, merengve
A hideg – álnok kígyó
Kúszik a lelkembe
De hiába a tél
Fagyos lehelete
Legbelül Egy apró láng,
birkózik vele
Gyűszűnyi kis mécses
Melyet a remény táplál
Újragyújthat minden gyertyát
Hittel, kitartással
Ha már mindem gyertya ég
Tegyünk hát érte
Ne csak három napig lobogjon
A szeretet fénye.
Késő éjjel
Este van már, késő
Éjfél is talán.
Ülök a parton,
A gát oldalán.
Fölöttem a csillagok,
Alattam a víz csobog.
Gyönyörű táj ez,
S csak magam vagyok.
Nézem a hidat,
Mely kecsesen és némán,
Szép ívet húzva
Kúszik át a túlsó partra.
Rajta ezer fénypont,
Mint megannyi bogár,
Világít és csillog,
Szinte táncot jár.
Sima a víztükör,
Nem vet tajtékot,
Nyugodt és nyugtató,
Fennkölt, megható.
Néma a táj,
Nem zavarják a városi zajok,
Alszik mindenki,
Csend van és nyugalom.
A házak sötét árnya
Ülepszik a tájra,
Sűrű, sötét lepel,
A végtelen éj kicsiny darabkája.
Enyhe szél borzolja
A fák koronáját,
Játszva egy földöntúli zene
Furcsa kottáját.
Magányos vándor
Tűnik fel a tájon,
Sötét árnyék
A szürke homályból.
Lassan bandukol,
Mélyen elmerülve,
Lenyűgözi a táj
Festői szépsége.
Lassan hozzám ér,
S túlhalad rajtam.
Nem lát, nem hall,
Csak ballag, ballag…
Vajon min gondolkodik?
Mi készteti némaságra,
Hogy embertársát
Még csak meg sem látja?
Magányra vágyik,
Nyugalmat keres?
A semmiben lát megnyugvást,
Mert gyűlöli az embereket?
Vagy tán csak sétál,
Csendre vágyik?
A zajos napok után
Nyugalmat áhít?
De nicsak enyhül a sötét,
Felszáll a fekete fátyol.
A távolban egy villamos
Csilingel, és halkan duruzsol.
Ne keress meg
Ne keress ott,
Hol a boldogság tanyázik.
Ne keress ott,
Hol a nyári nap világít.
Ne keress ott,
Hol a tavasz ontja fényét.
Ne keress ott,
Hol az öröm lángja még ég.
Éj az én világom,
Hideg téli éj,
Nem ragyog csillag ott,
Nem kísér holdfény.
Vad szelek fújnak,
Fák nyöszörögnek.
Csikorog a hó,
Kutyák nyüszítenek.
Sűrű, sötét erdők,
Kietlen pusztaságok,
Hó, hideg, sötétség
Alkotják világom.
Itt nem tudsz tündökölni
Szépséged fényével,
Fénylő aranyhajad
Egy lesz a sötéttel.
Lelketlen világ ez,
Nem tölt el melegség.
Érző szíved
Itt megdermed jéggé.
Miért jössz hát ide?
Mi célod erre?
Fagyos a pusztaság,
Eggyé válsz vele!
Téli estén
Tél van,
Kemény, hideg tél.
Szürke a határ,
Süvölt a szél.
Ülök a szobámban
Ablakom előtt,
Nézem a tájat,
Melyet lassan betakar az éj.
Egy-két lámpa villan
Távol a messzeségben,
Kigyulladnak a fények
Az utcákon, a téren.
A sok kis apró házból
Szürke füstcsíkok úsznak,
Melyek lassan eggyé válnak,
Fenn a magasban.
Szertenézek
E néma szürkeségben,
Nem látni embert
Sehol a vidéken.
Nicsak egy hópehely
Párkányomra hullik,
Még egy, s még egy,
És ezernyi többi.
Hull már a hó
Csendben, szépen,
S takaróvá gyűlik
A kopár vidéken.
A tél fehér leple
Telepszik a tájra,
Betakar mindent,
Maga alá zárva.
Nézem a gomolygó,
Csillogó pelyheket,
Amint elsuhannak
A lámpafény alatt.
Messzi arrább,
kis dombot hordott össze a szél,
Lassan építgeti,
Ki tudja, miért.
Gyönyörködöm, gondolkodom,
Bárcsak ilyen volna minden,
Fehér és tiszta,
Mint ezen a tájon.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés